2020. júl 13.

A samsung új telefonja valószínűleg késni fog

írta: szabodavid911
A samsung új telefonja valószínűleg késni fog

A Samsung hagyományosan minden évben két csúcskészüléket, újabban csúcskészülék-családot dob piacra: tavasz elején az S-széria legújabb modelljeit, nyár végén pedig a Note készülékeket. Ebbe a sorba csatlakoznak a hajtogathatós csúcsmobilok is, amik egyelőre még egy szűkebb felhasználói kört céloznak. Azt már tudni, hogy a dél-koreaiak idén augusztus ötödikén tartják utóbbi sorozat új tagjainak leleplezését, és arról is lehetett hallani, hogy a Note20 (és annak Ultra változata) mellett két hajtogatható modell is bemutatkozhat, a Fold 2 és a ZFlip 5G.

Most Max Weinbach számolt be arról a Twitteren belsős forrásaira hivatkozva,

hogy a Galaxy Fold 2 szoftver terén még finomításra szorul, így a szeptemberi megjelenés valószínűleg nem fog összejönni.

A szivárogtató hozzátette: még arról sincsenek információk, hogy a szolgáltatók már tesztelték volna az eszközt, ami a megjelenés előtt meg szokott történni, általában két hónappal korábban. A dél-koreai cég pedig nem tud addig piacra dobni készüléket, amíg nincs meg a szoftver, a pontos ár, az értékesítő partnerek. Weinbach szerint legkorábban októberben kezdhetik el szállítani a Fold utódját. Természetesen ezeket a pletykákat érdemes fenntartással kezelni, hiszen még nem hivatalosak.

Szólj hozzá

samsung hir hirek okostelefon android megjelenés késik megjelenési dátum winmake galaxy fold 2 samsung galaxy fold 2