Winmake

Útmutatók. Hírek. Cikkek. Tech.

Xiaomi Mi Band 4 komoly riválisa: Megjött a Honor Band 5

A Huawei által gyártott, de a Honor márkanév alatt értékesített Band 5 egyértelműen a Xiaomi Mi Band 4 ellenfele, bár a konkurenciát nem a külsejével, inkább a belső értékeivel kívánja lenyomni. Az ötös széria is rendelkezik a divatos funkciókkal – színes kijelző, zenevezérlés, pulzusmérés, alvásmonitor stb. –, de emellé képes a csuklónkban futó hajszálerekben lévő vér oxigénszintjét is mérni.

Nahát, itt egy Honor Band 4. Vagyis ez egy Band 5, vagy mégis egy négyes?

Nagyjából ennyire – vagyis semennyire – lehet megkülönböztetni a két generációt egymástól, ami valószínűleg abból következik, hogy a Xiaomi Mi Band 4 megjelenésével páni félelem uralkodhatott el a Honor márkáért is felelős Huawei-en. Így születhetett meg villámgyorsan a konkurensnek szánt tesztalanyunk, ami kis túlzással élve egy átneveztett Band 4, újdonságokat kínáló szoftverfrissítéssel.

Fotó: RendeljKínait

Ez persze nem baj, hiszen a Mi Band 3-at simán verte a Honor Band 4, sőt inkább az Amazfit Corral versenyzett. Aztán az olcsóbban kínált Mi Band 4 a színes kijelzőjével – ami az előző Honor okoskarkötő legnagyobb előnye volt – kiegyenlítette a versenyt. Szóval a Band 5 kemény fába vágta a fejszéjét, főleg úgy, hogy a kínaiaknak ezúttal nem sikerült izgalmas külsőt alkotni.

A szíjat finom erezet borítja, ami jobban néz ki, mint a szilikonos megoldás a Band 4-nél, de azt a verziót egyszerűen lehet cserélni, itt pedig szabályosan le kell szenvedni az óratestről. Ami viszont pozitívum, hogy tölteni sokkal egyszerűbb a Honor kütyüt, hiszen a Xiaomi megoldásával ellentétben itt nem kell kinyomni a fő egységet a pántból. Ennek megfelelően a dobozban a karkötőn kívül csak a leírás, a töltőprofil és egy USB kábel kapott helyet – de másra nincs is szükség.

Amire mindenképpen felhívnánk a figyelmet, az a kijelző, ami simán hozza a Mi Band 4 szintjét, pedig ez egy régebbi hardver. Azért itt is látszik az AMOLED megjelenítő széle, de a mérnökök ügyesen alátettek egy home gombot, így a kütyü egységesebb képet alkot, mint a konkurens termék. A felbontás 282 PPI, de ennél fontosabb, hogy a kijelző napfényben is látszik, és a fényereje is állítható, így remekül használható.

Összehasonlítás

A hármas verseny nagyjából így néz ki: két hardverazonos Honor Band (a 4 és az 5), és a Mi Band 4, bár őszintén szólva ma már nem sok értelme van megvenni a Honor Band 4-et a Honor Band 5 helyett.

* Lehet újakat letölteni, ezek csak az alap skinek. Fotó: RendeljKínait

A fentiekből látszik, hogy a Honor Band 5 csak egy ráncfelvarrás, viszont ez ne riasszon el senkit, ettől még remek kütyüről van szó. A kijelző szerintünk érzékenyebb a Honor karkötők esetében, és a megjelenített színeket is jobbnak találtuk, ugyanakkor a Mi Band fényerőben teljesít jobban.

A fenti táblázatból látható, hogy a legtöbb dologban azért fej-fej mellett haladnak a kütyük, és nem hisszük, hogy a PIN kód vagy a véroxigénszint-funkció lesz a döntő. Az eléggé idegesítő, hogy a Honor Band 5 esetében a kapcsolat nem mindig stabil. A valós aksiidő is inkább 6-7 nap, ha aktívan használjuk a karkötőt, vagyis folyamatosan mérjük a pulzust és rendszeresen nyomkodjuk a kijelzőt. Egy barlangi aszkéta napi 10 óra meditációval hozza majd a 14 napot, de mi nem laborkörülmények között teszteltük.

Mi Band 4 és Honor Band 5. Fotó: RendeljKínait

A funkciók terén a Band 5 azt hozza, mint a legtöbb okoskarkötő:

  • pulzusmérés
  • alvásmonitorozás légzésfigyeléssel
  • sportok: futás, séta, beltéri kerékpározás, elliptikus tréner, evezőpad, úszás és szabadon definiált
  • elégetett kalória, távolság megjelenítése és lépésszámlálás
  • előzmények visszatöltése a fentiekhez
  • értesítések (pl. mail, SMS, Messenger stb.) ékezetes megjelenítése
  • NFC alapú Alipay fizetés (itthon nem használható)

Érdemes még összevetni az applikációkat is: a Mi Fit és a Huawei Egészség appja harcol egymással. Mindkettő magyar nyelvű, de a Honor programja sokrétűbb, viszont az összes funkciót – például stressz mérést – a Band 5-tel nem tudjátok majd használni. Ellenben a fejlett alvásmonitorozást – TrueSleep – igen, ami több információt ad vissza, mint a konkurens, és azt állítja, hogy alvásproblémákat is képes diagnosztizálni. A pulzusmérés gyakorlatilag megegyezett az Omron vérnyomásmérőmmel,

pár egységet téved, de így is 5%-on belül marad a szórása.

A véroxigén-mérés elvileg úgy működik, hogy a hajszálerek tágulásából a szenzor érzékeli, mennyi oxigént szállít a vérünk. Ez akkor jó, ha 96-100% között van, de nekünk mért 92%-ot is, ami már kóros, de ugyannyi volt ágyban fekvés és futás közben is, szóval gyanús, hogy ezek a számok nem pontosak. Simán tudtunk fals eredményeket is produkálni, ha nem húztuk meg izomból a szíjat. A másik sarkalatos pont az úszás: ha a kijelző vizes lesz, a kütyü ezt érintésnek érzékeli, ami elég idegesítő tud lenni. A futást, gyaloglást és az elliptikus trénert viszont jól mérte, a legáltalánosabb sportokban otthonosan mozog a karkötő.

Összegzés

A Honor Band 5 nem más, mint a 4-es ráncfelvarrott változata, gyakorlatilag azonos köntösben és hardverrel. Már az előző is jó volt, az új pedig még több funkciót nyújt. De a Mi Band 4 idén felzárkózott melléjük. Szinte majdnem ugyanazt tudják, egy-két apróságban térnek el, de egyiket sem éreztük perdöntőnek. Ugyanakkor az ár sem tisztítja a képet: a Mi Band 4 olcsóbb, 10-11 000 Ft, a Honor Band 5 pedig nagyjából 13 000 forintért kapható a kínai webshopokban és a hazai üzletekben egyaránt – szóval nincs nagy különbség. Ez a helyzet viszont ideális, mindenki azt veszi meg, ami neki tetszik, mindkettő remek termék, így nem hirdetnénk győztest, szerintünk egyikben sem fogtok csalódni.

A bejegyzés trackback címe:

https://winmake.blog.hu/api/trackback/id/tr6715284032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

FACEBOOK OLDAL

Hírdetés

 

 

süti beállítások módosítása