Winmake

Útmutatók. Hírek. Cikkek. Tech.

Nem fogja elhinni, lehet hogy a Galaxy S10-ből vesz át valamit az Iphone 11

Beáll a sorba az Apple, mármint abban az értelemben, hogy nem fog egyedi anyagot használni idei iPhone-jai kijelzőinél – állítja egy, az ellátási láncot jól ismerő koreai forrás.

Már csak pár hét van hátra az idei iPhone-ok bemutatkozásáig (már a pontos dátum is sejthető), így nem meglepő, hogy egyre több részlet szivárog ki ezekről a készülékekről. A legutóbb például az, hogy az Apple telefonjai is ugyanazt a kijelzőanyagot fogják használni, mint a Samsung Galaxyk, és bár köztudott, hogy a Samsung által gyártott paneleket használja az Apple, ez lesz az első alkalom, hogy ezek állítólag ugyanolyanok lesznek, mint a Galaxyké.

A koreai TheElec forrásai szerint az idei két OLED kijelzős modell (a harmadik valószínűleg LCD megjelenítős lesz) az M9 néven ismert OLED panel anyagot használja majd, amit a Galaxy S10 és a Galaxy Note10 képernyőihez is használtak. A Samsung Display korábban az LT2 elnevezésű anyagkészletet vetette be erre a célra, amit kifejezetten az Apple számára tartottak fenn az iPhone X óta. Most viszont nem gyárt új anyagot a Samsung Display, hanem a már meglévő M9-et használja. Egyelőre még nem világos, hogy mi lehet a változtatás oka, talán a Samsung változtatott a minőségen vagy valamilyen logisztikai tényezőn (pl. gyártási sebesség), de azzal is összefügghet, hogy korábban az Apple kevesebb OLED panelt vett át a megrendeltnél.

Az ugyanolyan kijelző-anyag persze nem jelenti azt, hogy egyforma minőségű képeket is látunk majd a különböző okostelefonokon. Az iPhone Xs és Xs Max képpontsűrűsége például 458 ppi, a Galaxy S10 és S10+-é 550 és 522 ppi, a Note10 és Note10+-é 401 és 498 ppi.

A bejegyzés trackback címe:

https://winmake.blog.hu/api/trackback/id/tr7315022964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

FACEBOOK OLDAL

Hírdetés

 

 

süti beállítások módosítása